A
Debreczeni Hírlap munkatársai közül nekem jutott az a szerencse, hogy
olykor-olykor tudományos kérdések fejtegetésével boldogítsam a nagyérdemű
közönséget.
Szerénységem
parancsolja megvallani, hogy én kézzel-lábbal tiltakoztam e megbízás ellen, de
felvilágosítottak, hogy a tudományos kérdések fejtegetéséhez nem kell semmiféle
tudomány, s elvégre is egy újságírónak mindenhez kell érteni.
A
parancs előtt meghajoltam, s mivel már kisdiák koromban nagy hajlandóságot
éreztem a természettudományok iránt - természetrajzi tanulmányok írására
szántam el magam.
Legelső
cikkem a színészek természetrajzáról szól. Hogy miért a színészekről? - arról
nem nagyon tudnék számot adni. Valószínűleg én magam sem tudok egy rossz
szokástól szabadulni, attól ti., hogy a színészekkel többet foglalkozunk a
kelleténél. Na, mindegy! Írjunk a színészek természetrajzáról.
*
A
színész (homo imitans) őslény. Egyik válfaja a “homo sapiens”-nek,
melyet közönséges embernek nevezünk. - Benne legnagyobb mértékben feltalálhatók
azok a sajátságok, melyek Darwint ismert tételének felállítására vezették.
A
színész mindenekfelett utánoz. És ezt az utánzást nevetnivaló komolysággal
csinálja, s meg van róla győződve, hogy ő annyi ember, ahányat imitál.
Többnyire
a színpadon tartózkodik. Ezt a faalkotmányt elnevezte “világot jelentő
deszkák”-nak, mely nagy mondásból csak a “deszkák” igazak.
Van
más tanyája is, de ez utóbbin faji tulajdonságainak nagy részét elveszti. Ez a
másik tartózkodási hely a “corchma”, sokan vendéglőnek is nevezik.
A
társas ösztön nincs túlságosan kifejlődve a színészekben.
Ennek
oka a borzasztó önérzetnek tulajdonítható. Ha ti. valahol színész van, az
elvárja, hogy az egész társaság őneki tömjénezzen. (Ebből látható, hogy a
színész a füstöt is szereti.)
Annál
jobban szeret a saját fajtájával együtt lenni. Összeülnek négyen-öten, s
mindegyik magát dicséri. Egymásról persze ők maguk se tartanak sokat.
Természetes
tehát, hogy a színész beszél is. Hiszen ő is a “homo sapiens” egyik faja, mely
a darwini “kiválasztás törvénye” útján jött létre.
Ha
azonban a színész beszél, abban nincs köszönet. Jót ugyanis csak magáról
beszél, vagy arról, akitől nem fél, hogy elhomályosítja.
Ha
másról van szó, az egyszerűen “közönségbeli”, s ezt a szót olyan
megvetéssel ejti ki, mintha a “közönségbeli”-nél nem volna az Úristennek
aljasabb teremtménye.
Némelyek
azt állítják, hogy a színészek nagyon sokat adnak a közönségre.
Ez
azonban téves állítás. Olyan, mint egy nagy “demokrata” mondása, aki imádta a
felséges népet általánosságban, de egyenkint “pfúj, paraszt!”.
A
színészeknek vezetőjük is van. Nem visel kolompot, de mégis követni kell. A
vezetőt állítólag még jobban gyűlöli a színész, mint a “közönségbelit”. A
vezető (director actorum) rendesen “zsarnok”, “homályos eszű” és a “színészek
zsírján élősködik”. A vezető azonban összetartja a nyájat, s a jelszava neki is
ez: “hátrább nagyközönség!”.
Alsóbbrendű
“homo imitans”-ok az úgynevezett “kóristák” (semper cantatores imitantium).
Nagyjában a színészekhez hasonlítanak.
Legalsó faja a színészeknek a súgó. Neki van a leghálátlanabb
szerepe. Ha ő megbicsakolja magát, vége van a dicsőségnek. Egyébként ő is
lenézi a tisztelt publikumot, már amennyire a súgólyukból lenézni lehet.
Szólani
kellene még a színésznőről (homo imitans feminini generis), de ez a téma szerfelett
kényes.
A
színésznő valóságos “mimóza”, végtelenül érzékeny. Annyi bizonyos, hogy a
színész hibái szuperlativuszokban vannak meg a színésznőben.
Többet
nem merek írni.
A
színésznek legnagyobb ellensége a kritikus (homo morosus), ki gyakran támadja meg
a színészt éles nyelvével. Különben könnyű szép szóval jámborrá tenni, s
ilyenkor a ragadozóból kezes bárány lesz.
Ennyit
jó tudni a színészről.
Legközelebb
folytatom a természetrajzot, s egy másik “kiváválasztott” fajról, az
újságíróról (scriptor cronicae aliarum rerumque) fogok egy rövid
tanulmányt írni.
Az
újságíróról azért írok mindjárt a színészek után, mert egyedül az újságíró az,
kit a színész annyira-amennyire számba vesz.
Addig búcsút veszek a
tudománytól, melynek akaratlanul munkása lettem. Így születnek manapság a
tudósok!…
