2014. október 23., csütörtök

színpadi diszkréció

Egy nagyon szellemes, néha-néha pikantériákban utazó francia író szellemesen és ügyesen jelöli meg egy szóval azt, ami a nőt kívánatosabbá, misztikusabbá teszi: - a fátyolt. A fátyol ez az irigy, látni alig engedő, vékonyka lepel, mely alkalmat, szabadságot ad a sejtéshez, szárnyat a fantázia repüléséhez - ez a fátyol nagy szerepet játszik abban a hatásban, melyet a női bájok a férfira gyakorolnak. A modern szimbolizmus idejében mondjuk ki, hogy ez a fátyol nem más, mint az a köteles diszkréció, melyet jó ízlésű nő bárhol köteles megőrizni, amely diszkréció nélkül elvégre is - hogy nyíltan beszéljünk - a legkarcsúbb bokácskák is elvesztik érdekességüket. A nő a színpadon is tartozik nő lenni. S a nő, csakis akkor művésznő, ha a színpadon elfelejteti saját egyéniségét, s életet lehel szerepébe. De ha a “kaméliás hölgy” szerepében saját előnyeinek mutogatásával el akarja szegény Margit gyötrődő lényét feledtetni, mindennek nevezhető, csak művésznőnek nem, s intenciója minden, csak nem művészi. Ismerjük a színpad alakjainak természetes viszonyát a hallgatósághoz. - Tudjuk, bár restelljük hangoztatni, hogy a mi társadalmunk ítélete, véleménye még mindig rabja a régi, korlátolt felfogásnak, ha színészetről, színésznőkről esik szó. Nincs tehát elhibázottabb lépés, mint annak a bizonyos fátyolnak meg-meglengetésével tápot adni a régi, legtöbb esetben alaptalan elfogultságnak. Elvégre egy művésznő népszerűségének csak egy eszköze lehet: az igazi művészet. És hogy a sok igazsághoz végül még egyet csatoljak: Semmitől se óvakodjék egy művész vagy művésznő jobban, mint hogy közönség legyen.

2014. augusztus 24., vasárnap

bohémiából

Szerelmes lett a kompánia egyik legvígabb tagja. - Rendes, józan életű nyárspolgárok között nem lett volna ez nagy baj, de mit csináljon Bohémia egy szerelmes emberrel, aki a legduha-jabb murik alkalmával is szerelmes verseken töri a fejét. - Ezen segíteni kellett. - Béla barátunkhoz fordultunk tanácsért, neki ugyanis az volt a rögeszméje, hogy ötletei vannak. - Béla kész volt a maga tanácsával: Küldjünk egy deputációt az imádott leányhoz, s kérjük fel alázatosan, hogy kegyeskedjék a Pista fiút teljesen negligálni, gyöngéd kézszorításait vissza nem adni, a második négyest vele többé nem táncolni. Bélát összeszidtuk, de tanácsát nem fogadtuk el. - Ahelyett írtunk egy levelet a kisleánynak, mely szólott a következően. “Igen tisztelt kisasszony. Lovagias kötelességünknek tartjuk kegyeddel tudatni, hogy B. Pista tegnap este boros asztalnál olyan nyilatkozatot tett, hogy neki sikerült kegyedet - bocsánat, de így mondta - elbolondítani. - Kötelességünknek tartottuk stb.” A csel sikerült - Pista még egypár napig öngyilkosjelöltösködött, de nemsokára velünk dalolta a nótát: “Nem házasodom meg soha!” Akkoriban, mikor az alábbi eset történt, Bohémia még ifjú birodalom volt, mi pedig az érettségi vizsga előtt állottunk. Érettségünknek előzetesen világos jelt adandó, minden éjjel nagyot züllöttünk a Délczeg mama csárdájában, ahol a legszebb csapos leány volt az egész városban. - A kisleány - ő tudja miért - megharagudott reánk, s vagy négyünket egy névtelen levélben feljelentett az igazgatónál, aki az osztálytanárt szigorú vizsgálatra utasította. - Jöjjenek ma délben a lakásomra, akik a feljelentett vétségben bűnösnek érzik magukat - szólott szigorúan az osztályt vezető tanár. Tizennyolcan voltunk az osztályban, s délben 17-en tettünk látogatást a meglepetésében majd elájuló tanárnál. - Hát a 18-ik hol van? - kérdi végre a diákerkölcsök szigorú őre. - Bocsánatot kér, hogy nem jöhet el, rosszul lett szegény - válaszolt 17 ember, aki egytől egyig találva érezte magát. * A kompánia egyik tagja jogász korában négy napi száraz kenyér koszt után abban a szerencsében részesült, hogy zsúrra lett meghíva. Mikor az uzsonnára terített asztalhoz akarták ültetni, eszébe jutott, hogy illő lenne egy kissé szerénykedni. - Hát mért nem akar enni? - kérdi tőle valaki. - Igazán én nem szoktam - vágja ki őszinte szerénységgel. * Elgondolkozom néha, hogy ennek az excentrikus bohéméletnek számtalan impressziója, eseménye hogy el lesz felejtve, ha mindannyian átváltozunk szürke, hétköznapi nyárs¬pol-gárokká. De átváltozunk-e?… …Egy aranyos kedélyű bohém emberrel beszélgettem a múltkor, aki - megsúgom, ha agyonüt is - elmúlt 40 éves. - Erről az átváltozásról beszélgettünk. - Miért változzam meg ilyen hamar - szólott egész meggyőződéssel -, hiszen fiatal vagyok még arra. És ez a mondás úgy megvigasztalt, mert hiszen mi örökre fiatalok maradunk.