(Eredeti színmű három felvonásban. Írta Thury Zoltán.
A debreceni színház premierje 1899. január 6-án.)
A debreceni színház premierje 1899. január 6-án.)
Thury
Zoltán színműve határozottan érdekes és értékes darab. Amit ő mond, az mind
gondolkozni kényszerít. De minden impressziónk között ott kísért, hiteget
bennünket az a remény, hogy Thuryból olyan író lesz, ki hivatva van szociális
bajaink feltárására és megvilágítására, s ki irányt adhat elsekélyesedett
színműirodalmunknak. Erős, meditáló fő, érző szív, éles szem és valami
pesszimizmussal árnyalt világnézet jellemzi Thuryt, a színműírót.
Új
ember a színpadon. Agyában az eszmék, a problémák egész raja zsibonghatott,
mielőtt megírta legelső darabját.
És
ez a legfőbb hibája. Nagyon sok a mondanivalója. Előtérben látjuk a modern írót
a maga boncoló késével, s elfedi előttünk a színmű alakjait. Ez az oka, hogy
azok az alakok, kikre az író legmerészebb eszméit ruházta, bizonytalanok s
inkább az eszmék szimbólumjai, és szinte kirínak a mellékalakok biztosan rajzolt
csoportjából.
Ezek
a hibák erények is egyszersmind. Nagy szükségünk van egy olyan íróra, kinek nem
az a legelső célja, hogy darabja egy egész estét kitöltsön.
Nagy
szükségünk van egy jó orvosra, ki megmutassa [a] társadalom testén azokat a
sebeket, melyeket a századvég legdivatosabb leple sem képes már elfedni.
Első
darabjával még nem érte el célját. De első darabja már sejteti - hogy öntudatos
irányban halad e cél felé.
A
Katonák még mint színmű nem állja ki a kritikát, de a benne erősen
megnyilatkozó élet és igazság már kényszerít arra, hogy kérdezzük meg a
szívünket.
Cselekvénye
még alig van a darabnak, de már három hatalmas problémát vet fel.
A
katonaság problémája az első. Kényes, sajnos, még mindig nagyon kényes kérdés,
pedig a döntés ideje veszedelmes közelben van. A katonaság évszázadok bűnéből
még mindig olyan kaszt, melynek beléletétől “kuss civil!”. És semmi sem
jellemzőbb az előítéletek nagyságára, hogy a katonaság kérdésének felvetését
bűnül rótták fel a szerzőnek.
Hát
az igazságot nem szabad kimondani? Szabad!
Hazudott
vagy túlzott a szerző? Nem! Sőt ha ő már ezt tartotta darabja főproblémájának,
kimondjuk nyíltan: többet vártunk tőle!…
A
második probléma: a pénz átka az emberiségnek, s mégis feltétlen ura. Nem
kérdik, van-e? Kell, hogy legyen, mert így van berendezve a társadalom.
Ha pedig nincs, s szintén társadalmi nézet szerint lebegsz a vizen,
vigyázol a látszatra s a köteles előkelőségre - eltemetted magadat,
szívedet, családi boldogságodat s nyomorult életedet is.
Csak a harmadik problémát adja a cselekmény. Régi,
örökösen égető probléma, melyet legmerészebben Ibsen vetett fel. S e Katonák
cselekvénye Nóra-rediviva; a becsületében férjétől megsértett asszony egészen
Nóra: a saját eszével gondolkozó, erős szívű asszony.
Íme,
hány kérdésbe kapott bele a szerző! Az eredmény pedig az, hogy mindenik gondolkozásba
ejt.
A
cselekvény természetesen alig semmi. Széthull ennyi probléma között.
Egy
katonatisztnek nyomorult élete, kit összetör a pálya, melyre hivatást nem érez,
s melyet reformálni akar. A szegénység eltompítja agyát, megöli szívét,
szétdúlja családi boldogságát, s öngyilkosságba kergeti önmagát.
A
gyenge mese erősen színezve, tendenciózusan fejlesztve, hatásosan pointírozva
vonul el előttünk, bizonyítva, hogy a szerző még nem ismeri a színpadot.
De
előkelő tónusán, mélységességén, egypár jól rajzolt alakon, néhány zseniális
ötletszerűségen már látjuk a nagyra fejlődő tehetség megnyilatkozását.
A
szereplők megértették a szerző hatalmas, ideális célzatait.
A
Katonák tegnapi előadása magas nívón állott. Komjáthy a szerencsétlen főhadnagy
alakításába egész tehetségét belevitte. S minket is - kik kételkedtünk abban,
hogy egy analizáló, modern író alakját teljesen képes felfogni - meggyőzött
tehetsége izmos voltáról. Udvardyja igaz, öntudatos művészi alakítás volt.
T.
Halmy Margit, a feleség - lehetetlensége dacára is - zseniális szerepében annak
bizonyult, ki megérdemli, hogy úgy emlegessék, mint “a mi nagy művésznőnk”-et.
Egészen Anna volt, a Nóra méltó párja. Székellyel való jelenetében egyszerűen:
felülmúlhatatlan volt.
Székely
Sándor a szerelmében nemes férfit oly megkapó alakításban mutatta be, hogy
nyílt színen is kétszer tapsolták ki. A többi szereplők: Fenyéri, Bartha és
Szabó Irma mind igen jók voltak.
A közönség szívesen fogadta a
darabot, s volt taps, kihívás bőven.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése