Valami gácsországi tanító fogta magát, s feltalálta a villamos messzenézőt. Furcsa valami; az ember előveszi a térképet, megnézi, merre van Párizs, odairányítja, s látja a modern Babilont.
Aztán, hogy a múltkor eljöttem Zilahról, s elbújtam a mi kis falunkban, unatkozni kezdtem.
Éppen egy verset írtam meg, mikor pokoli gondolatom támadt. Vannak ugyan, kik azt tartják, hogy nekem a versírás előtt van pokoli gondolatom, de mindegy, a gondolat elég pokoli volt, ámbár - mint azt Noénak is sokan mondták - minden pokoli elég.
Megfogalmaztam egy sürgönyt: “Boldog néptanító
Gácsország.
Kérek utánvéttel messzelátót.
Rövidlátó
Magyarország”
A címzettet még csak megkapták, lévén egyetlen boldog néptanító Gácsországban, hanem én 48 óráig néztem messze a messzenézőt, de rossz szemeimmel nem láttam sem a messzét, sem a nézőt.
Végül pótló magyarázatképpen megsürgönyöztem:
“Messzelátót kérő rövidlátó Zilahon, verseskötetet kiad”.
Persze megtudták, ki az a rövidlátó.
Megkaptam hát a csudagépet!
Nem tudom talán egészen jól és híven leírni; a lencsetannal sohse voltam tisztában, akármilyen tisztában is voltam. (Hm!)
Állványra állítottam, s Zilahnak szegeztem.
Csütörtöki összetartás volt éppen, odaláttam a Népkertbe.
De milyen látvány volt! - a boldogtalan gács rosszul konstruálta meg a gépjét, s mindent fordítva mutatott.
A látvány csinos, de kínos volt; senkit sem ismertem meg a lábáról.
Összepakoltam a gépet, és sürgönyre tettem írván eképpen:
“Boldogtalan tanító
Gácsország.
Messzelátó nem lát. Forduljon fel; mindent felfordít; ilyet ki látott, pénzt tőlem nem lát.
Rövidlátó”
Válasz nem érkezett.
Szil 1898. július 24.
Erdneyda
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése