A kikapós patikárius

Gandillot bohózata felett lehet vitatkozni, lehet rossz ítéletet mondani - de nem nevetni nem lehet. A helyzetkomikumnak olyan zseniális kihasználásán, mint Gandillot darabjában, kell, hogy az ember jól mulasson; annyival inkább, mert az ilyen zsánerű darabok megtekintésére egyenesen avval a céllal megyünk el, hogy kacaghassuk ki magunkat szívünk szerint, mert egypár derült órára mindnyájunknak olyan nagy szüksége van.

Ebből a szempontból a Kikapós patikárius remekül “bevált”.

Komikus alakjai, kik úgy vannak megalkotva, hogy szinte követelik a színésztől a túlzást - megérdemlik a népszerűséget.

A tegnapi előadást is szép ház nézte végig. Jól mulatott a darab hellyel-közzel vaskos ötletein, melyeknek még nagyobb élt adni színészeink is elég buzgók voltak.

Egy-egy kivágott anzág, egy-egy kétes értékű rögtönzés, egy-egy bizarr, sőt vad szójáték még minket is megnevettetett, kik már harmadszor néztük végig a darabot.

Az effélékért ilyenkor neheztelni nem lehet. Egy ilyen hangon megírt bohózatnak elvégre is az a célja, hogy a hatás biztos s lehetőleg nagy legyen. Az eszközt pedig sem az író, sem a színészek nem válogatják.

Tanayé a tegnap estének fő érdeme. Hatalmas kedvvel, bravúrosan játszott. Nem tévesztett volna el egy mozdulatot is, hogy a közönséget megnevettesse.

Fenyéri vidéki patikusa oly remekül kidolgozott torz alak volt, melynek minden arcmozdulata vagy szava derültséget csinált. A 4-ik felvonásban percekig tartó derültséget okozott.

Székely, Szentes és Sziklay mindhárman perfekt alakítást mutattak be, s osztoztak az est sikerében.

A női szereplők közül kedves Leonide volt Komjáthyné s igen jó Paturinné Kiss Irén.

A többi szereplők: Bartha, Rubos, Püspöki, Szabó Irma, Cserényi Adél, Fáy Flóra igyekezettel és eredménnyel játszottak. A rendezés is igen sikerült volt.

A jégről és egyébről

Jól imádkozhattak a jég kedvelői.

Ez az egyedüli sport, amire jó idő jár. Aztán milyen sport! Én magam is el vagyok ragadtatva, ha a korcsolyapályára gondolok, pedig én úgy érzem magam a jégen, mint a kacsamamává előléptetett kotló, ha anyai buzgalmában az apró kacsák után ugrik a vízzel telt árokba.

A hasonlat talán meglepően közönséges, de szolgáljon mentségemül az, hogy a hasonlatnak olyannak kell lenni, hogy az mindenkit meglepjen. Ezt nevezik aztán a kritikusok meglepő fordulatnak.

Ezek a meglepő fordulatok - hogy az elmondottak közötti összefüggés meglegyen - most nemcsak szellemes írók művében, de a jégen is előfordulnak.

Ezek a meglepő fordulatok a jégszezon apró kellemetességei.

Egy kisleányról van szó, aki szerelmes. Ebben még nincs semmi meglepő. De most jön a fordulat. A kisleánynak még nincs bemutatva az ideál. Sokáig törte kis fejét, hogy kisüsse a módot a megismerkedésre.

Jó barátok mindig akadnak egy-egy érdekes szívviszony szövésére segédkezet nyújtani - a kisleánynak is volt egy hű apródja, aki az ideált fel-felvilágosította az ügy mibenállásáról.

A kis apród vitte el aztán a szép szőke leány izenetét: Járjon ki Adonisz úr a jégre, hisz nincs ennél kedvesebb sport széles e világon.

Adonisz úr az üzenet vétele után mérgesen rágta volna csinos bajuszát, ha véletlenül bajusza lett volna. De Adonisz úrnak nincsen bajusza. Lehetne neki, hiszen tartalékos póttartalékos, de Adonisz úr véletlenül színész.

Szóval Adonisz úr mérges lett nagyon.

Miért?

Most jön a meglepő fordulat.

Adonisz úr soha még életében nem korcsolyázott, s nem utál semmit annyira, mint a jeget (no meg a vizet!).

Mit csináljon most már Adonisz úr?

Aki őt e dilemmából kiszabadítja s elfogadható tanácsot ad neki, annak megígéri, hogy be fogja mutatni a szép szőke leánynak, mihelyt ő meg fogja ismerni.

Fel tehát a pályázatra! A jutalom elég szép, ha tekintetbe vesszük, hogy a kisleány veszedelmesen csinos, és nem túlságosan állandó a szerelemben.

*

A jégszezon sem túlságosan követelő. Megtűr másféle időtöltéseket is. Legközelebb is három hatalmas mulatság zajlott le.

Ez elég kellemes dolog ugyan, de egy ember rémítően fél a farsangtól.

Ki ez a titokzatos egyén?

Hát kérem - a báltudósító.

Nincs a teremtésben vesztes, csak ő.

Olyik este négy helyre is el kell szaladni.

Körüljár a teremben, névsort keres, beszámol a “kitűnően sikerült” mulatságról, melynek örömeiből neki jutott legkevesebb.

Amennyiben már benne vagyok az ordináré hasonlatokban - én nagyon sok hasonlatosságot látok a báltudósító és a muszájból táncoló medve úr között.

Avval a különbséggel, hogy a táncoló mackó egy kis aprópénzt is kap, de a báltudósító mentül kevesebbet.

Hjha! nem valami jó dolog Debrecenben lapkiadónak sem lenni!

*

A jégszezon egyik legérdekesebb híre egy fiatal színész házassága.

Az eljegyzés csak négy hét múlva lett ismertté jó barátai előtt.

Nagyon titokban tartotta.

- Hát eltemeted magad? - kérdi tőle igaz részvéttel egyik jó barátja.

- Nem annyira magamat akarom eltemetni - válaszol az ifjú Rómeó, ki csak a színpadon játszik ideális szerelmest -, mint inkább a leendő feleségem hozományát.

Ilyen dolog az a házasság, még a Rómeóknál is.

A piros bugyelláris

A népszínmű abban az alakjában, melyben azt a nagy népszínműírók tették kedveltté, napjainkban már élvezhetetlen. Ezt az állítást nem cáfolja meg a mi közönségünk egy nagy része, melynél kifejlett műízlésről szó nem lehet. Az intelligens közönség állásfoglalása erre nézve a legfőbb bizonyíték. Várta a népszínműnek átidomítását, várta annak az új iránynak érvényesülését, mely a színpadi művek minden fajára hatást gyakorolt - a népszínművet kivéve. Ez az átalakulás nem történt meg. Géczy darabjaiban látszik a jó szándék, de erő híján kevés az eredmény.

Ne legyen a népszínműíró kiváltságos poéta, s ne legyen a színpadra vitt paraszt egy daloló mesealak, akkor nem lesz okunk panaszkodni a közönség megváltozott ízléséről. Igazságot, életet a népszínműbe, mert a színpad nem cirkusz-porond, s a századvég embere nem kardnyelésen bámuló atyafi.

A piros bugyelláris nagyon tetszett különben a vasárnapi közönségnek. F. Kállay Lujza gyönyörű dalait, Csáky szép hangját és ügyes játékát tapsolták legkivált. Szentes és Rubos nagyon tetszettek, míg Csigaházy, Szabó Irma és Bartha átgondolt játékukkal értek el hatást.

Aranylakodalom

Rákosi és Beöthy alkalmi, látványos színműve nálunk valósággal kasszadarabbá vált. Tegnap délután zsúfolt ház nézte végig a kihagyások folytán megkurtított darabot, s tapsolt a szereplők jókedvű játékának, de különösen a Rácz Károlytól kísért hazafias daloknak. Este előadásra került Csepreghy régi, kedvelt népszínműve: [A piros bugyelláris]