A piros bugyelláris

A népszínmű abban az alakjában, melyben azt a nagy népszínműírók tették kedveltté, napjainkban már élvezhetetlen. Ezt az állítást nem cáfolja meg a mi közönségünk egy nagy része, melynél kifejlett műízlésről szó nem lehet. Az intelligens közönség állásfoglalása erre nézve a legfőbb bizonyíték. Várta a népszínműnek átidomítását, várta annak az új iránynak érvényesülését, mely a színpadi művek minden fajára hatást gyakorolt - a népszínművet kivéve. Ez az átalakulás nem történt meg. Géczy darabjaiban látszik a jó szándék, de erő híján kevés az eredmény.

Ne legyen a népszínműíró kiváltságos poéta, s ne legyen a színpadra vitt paraszt egy daloló mesealak, akkor nem lesz okunk panaszkodni a közönség megváltozott ízléséről. Igazságot, életet a népszínműbe, mert a színpad nem cirkusz-porond, s a századvég embere nem kardnyelésen bámuló atyafi.

A piros bugyelláris nagyon tetszett különben a vasárnapi közönségnek. F. Kállay Lujza gyönyörű dalait, Csáky szép hangját és ügyes játékát tapsolták legkivált. Szentes és Rubos nagyon tetszettek, míg Csigaházy, Szabó Irma és Bartha átgondolt játékukkal értek el hatást.

Aranylakodalom

Rákosi és Beöthy alkalmi, látványos színműve nálunk valósággal kasszadarabbá vált. Tegnap délután zsúfolt ház nézte végig a kihagyások folytán megkurtított darabot, s tapsolt a szereplők jókedvű játékának, de különösen a Rácz Károlytól kísért hazafias daloknak. Este előadásra került Csepreghy régi, kedvelt népszínműve: [A piros bugyelláris]

Katonák

(Eredeti színmű három felvonásban. Írta Thury Zoltán.
A debreceni színház premierje 1899. január 6-án.)

Thury Zoltán színműve határozottan érdekes és értékes darab. Amit ő mond, az mind gondolkozni kényszerít. De minden impressziónk között ott kísért, hiteget bennünket az a remény, hogy Thuryból olyan író lesz, ki hivatva van szociális bajaink feltárására és megvilágítására, s ki irányt adhat elsekélyesedett színműirodalmunknak. Erős, meditáló fő, érző szív, éles szem és valami pesszimizmussal árnyalt világnézet jellemzi Thuryt, a színműírót.

Új ember a színpadon. Agyában az eszmék, a problémák egész raja zsibonghatott, mielőtt megírta legelső darabját.

És ez a legfőbb hibája. Nagyon sok a mondanivalója. Előtérben látjuk a modern írót a maga boncoló késével, s elfedi előttünk a színmű alakjait. Ez az oka, hogy azok az alakok, kikre az író legmerészebb eszméit ruházta, bizonytalanok s inkább az eszmék szimbólumjai, és szinte kirínak a mellékalakok biztosan rajzolt csoportjából.

Ezek a hibák erények is egyszersmind. Nagy szükségünk van egy olyan íróra, kinek nem az a legelső célja, hogy darabja egy egész estét kitöltsön.

Nagy szükségünk van egy jó orvosra, ki megmutassa [a] társadalom testén azokat a sebeket, melyeket a századvég legdivatosabb leple sem képes már elfedni.

Első darabjával még nem érte el célját. De első darabja már sejteti - hogy öntudatos irányban halad e cél felé.

A Katonák még mint színmű nem állja ki a kritikát, de a benne erősen megnyilatkozó élet és igazság már kényszerít arra, hogy kérdezzük meg a szívünket.

Cselekvénye még alig van a darabnak, de már három hatalmas problémát vet fel.

A katonaság problémája az első. Kényes, sajnos, még mindig nagyon kényes kérdés, pedig a döntés ideje veszedelmes közelben van. A katonaság évszázadok bűnéből még mindig olyan kaszt, melynek beléletétől “kuss civil!”. És semmi sem jellemzőbb az előítéletek nagyságára, hogy a katonaság kérdésének felvetését bűnül rótták fel a szerzőnek.

Hát az igazságot nem szabad kimondani? Szabad!

Hazudott vagy túlzott a szerző? Nem! Sőt ha ő már ezt tartotta darabja főproblémájának, kimondjuk nyíltan: többet vártunk tőle!…

A második probléma: a pénz átka az emberiségnek, s mégis feltétlen ura. Nem kérdik, van-e? Kell, hogy legyen, mert így van berendezve a társadalom. Ha pedig nincs, s szintén társadalmi nézet szerint lebegsz a vizen, vigyázol a látszatra s a köteles előkelőségre - eltemetted magadat, szívedet, családi boldogságodat s nyomorult életedet is.

Csak a harmadik problémát adja a cselekmény. Régi, örökösen égető probléma, melyet legmerészebben Ibsen vetett fel. S e Katonák cselekvénye Nóra-rediviva; a becsületében férjétől megsértett asszony egészen Nóra: a saját eszével gondolkozó, erős szívű asszony.

Íme, hány kérdésbe kapott bele a szerző! Az eredmény pedig az, hogy mindenik gondol­kozásba ejt.

A cselekvény természetesen alig semmi. Széthull ennyi probléma között.

Egy katonatisztnek nyomorult élete, kit összetör a pálya, melyre hivatást nem érez, s melyet reformálni akar. A szegénység eltompítja agyát, megöli szívét, szétdúlja családi boldogságát, s öngyilkosságba kergeti önmagát.

A gyenge mese erősen színezve, tendenciózusan fejlesztve, hatásosan pointírozva vonul el előttünk, bizonyítva, hogy a szerző még nem ismeri a színpadot.

De előkelő tónusán, mélységességén, egypár jól rajzolt alakon, néhány zseniális ötlet­szerűségen már látjuk a nagyra fejlődő tehetség megnyilatkozását.

A szereplők megértették a szerző hatalmas, ideális célzatait.

A Katonák tegnapi előadása magas nívón állott. Komjáthy a szerencsétlen főhadnagy alakí­tásába egész tehetségét belevitte. S minket is - kik kételkedtünk abban, hogy egy analizáló, modern író alakját teljesen képes felfogni - meggyőzött tehetsége izmos voltáról. Udvardyja igaz, öntudatos művészi alakítás volt.

T. Halmy Margit, a feleség - lehetetlensége dacára is - zseniális szerepében annak bizonyult, ki megérdemli, hogy úgy emlegessék, mint “a mi nagy művésznőnk”-et. Egészen Anna volt, a Nóra méltó párja. Székellyel való jelenetében egyszerűen: felülmúlhatatlan volt.

Székely Sándor a szerelmében nemes férfit oly megkapó alakításban mutatta be, hogy nyílt színen is kétszer tapsolták ki. A többi szereplők: Fenyéri, Bartha és Szabó Irma mind igen jók voltak.

A közönség szívesen fogadta a darabot, s volt taps, kihívás bőven.

Az ipartestület jegyzőválasztó gyűlése

Az újonnan alakult debreceni ipartestület tegnap este 5 órakor tartotta jegyzőválasztó közgyűlését.

A testület tagjai nagy számmal jelentek meg, jelezve, hogy érdeklődnek a testület beléletére nagy fontossággal bíró jegyzőválasztás iránt.

Hittük és reméltük, hogy a fiatal egyesület vezetői azzal a tudattal mennek a választásnak, hogy oly emberre ruházzák a jegyzői tisztet, akinek egész múltja teljes garanciát fog adni a fiatal egyesület egészséges fejlődésére nézve.

Arról is meg voltunk győződve, hogy személyes indokok nem fogják a választást uralni, s kicsinyes ellenszenvvel nem fogják az egyesület vitális érdekeit előre eltemetni. De a választás folyamán meggyőződtünk arról, hogy ezeket az indokokat a választók legnagyobb része félretette, s befolyásolni engedte magát oly egyénektől, kik a fentebbiektől teljesen eltérve, a legkicsinyesebb személyes motívumoktól vezéreltettek.

És ami a legnevetségesebb az egész dologban, oly egyének voltak ezek, kiknek a választásban semmi szavuk sem volt.

Vagy hogy nyíltan beszéljünk, megkérdezzük Vetéssy Béla rendőrfogalmazó úrtól, hogy meg­engedhetőnek tartja-e azt, hogy ő mint rendőrségi tisztviselő aktív szerepet játszik egy választáson, melynek jelentőségét méltányolni nem tudja, s melynek végzetes lefolyását azok fogják érezni, akiket ő félrevezetett. Nem vezet bennünket sem rokon-, sem ellenszenv, mert hiszen Botz Eleket nem ismerjük, hírét sohasem hallottuk (de talán senki sem Debrecenben), de annyit a közjó, s különösen ennek a fiatal testületnek érdekében ki kell jelentenünk, hogy az az eljárás, mely egy ismeretlen, iparügyekben laikus embert csupán manőverből a jegyzői székbe ültetett - csak az iparosok érdekeire lesz végzetes. Annyival inkább, mert ez a tett előre illuzóriussá tette az egyesület békés, egyetértő működését.

És legyenek arról meggyőződve, úgy a főkortes úr, mint társai, hogy Fittler Jenő meg fogja találni azt a tért, amelyen a közügyet legjobb tehetsége szerint szolgálhatja, s a tegnapi eset nem Fittler Jenőre nézve fog hátrányos lenni, hanem azokra, kik képesek voltak személyes ellenszenvből közérdeket sértő kárt okozni.

Üdvözölje bár ünnepélyes sürgönnyel a maga Botz urát Tóth Kálmán úr, ez a választás az elfogulatlanok előtt helyes nem lehet.

A választás lefolyásáról különben röviden számolunk be:

Jelöltettek a következők s a következő sorrendben.

1. Fittler Jenő
2. Kepes Géza
3. Dr. Botz Elek

Beadatott 33 szavazat, melyből Fittler 12-őt, Kepes 3-mat, Dr. Botz 18-at kapott. S így Dr. Botz Elek gyulafehérvári ügyvédjelölt az ipartestület jegyzőjévé választatott.

A választás után úgy a választás folyamán történt korteskedés, mint a megválasztottnak jogtalan jelölése miatt óvás emeltetett.

Reméljük, hogy ez az óvás az illetékes helyen helyet fog találni.