Toldi Miklós

Ha a negyedik gimnazisták magyar nyelv tanára azt akarja, hogy Arany Toldija mélyebben vésődjék a kisdiákok memóriájába - küldje el őket Szigeti József dalokkal és tablókkal tarkázott “történeti színművének” megtekintésére.

Amit eddig Arany művére nem mertem kimondani, kimondom most e darab megtekintése után, hogy a Toldi-monda kész naiv eposz-tárgy, melynek naivsága a színpadon valósággal meghatott.

E darabnak főbb szerepei még nem is oly régen a legmagasabb színészambíciók tárgyai voltak, s nem csalódom, hogyha a tegnapi szereplők igyekezetének, jobb sorsra érdemes buzgalmának megfejtését ebben a hagyományos véleményben keresem.

Természetes, hogy egy ilyen darab szerepeinek megvannak a magok sablonos alakításmódjai, melyek ellen a legmodernebb színész sem cselekedhetik.

Ettől a sablontól való szabadulni törekvést leginkább Komjáthy (Toldi M.) és Ódry (I. Lajos) játékában láttam. Nem számítva Sziklayt, kinek alakítása (a vén sírásó) vetekedett az egész darab értékével. Bartha elég tűrhető Toldi György volt. Rubos jól játszott, szépen énekelt. Szentes igen jó bohóc volt. Ismétlem, hogy az igyekezet egyik szereplőnél sem hiányzott; az eredmény a diákság lelkes tapsából s ovációjából állott.

Bánk Bán

Tegnap ünnepi előadásban láttuk viszont Katona remekművét, melyet egy “újévi allegória-képlet” előzött meg.

Az előadás igyekezett méltó lenni Katona halhatatlan művéhez, s hogy egészen nem volt méltó, részben a szereplőkön, részben pedig a közönségen múlott.

Az esti szép számú közönség nem Bánk bánért, hanem az ünnepért verődött össze, és sokszor hatott zavarólag az előadásra.

Az előadás különben, egypár szereplőnek érintett gyengeségét leszámítva, egészben véve sikerült.

Komjáthy Bánk bánja nem közönséges alakítás. Van benne igazság, hűség és művészet. Mindvégig megkapó, érdekes és sok új vonást mutató alakítását lelkesen tapsolta meg a közönség.

Komjáthyné jó Gertrudis volt. A negyedik felvonás végjelenete után percekig tapsolta a közönség.

Ódry Ottó szerepében minden lehetőt megtett. Egyre azonban figyelmeztetjük. Ottó gyenge jellem, egy eleven báb ugyan, de rajzolásának mégis művészinek kell lenni. Az ő Ottójában több művészi öntudatosságot szerettünk volna látni.

Petur bánt Fenyéri egyik legjobb szerepének tartjuk. Sokoldalú művészünk tegnapi játéka csak igazolta azt, hogy benne erős és igaz művészegyéniséget bírunk.

Tanay Biberach szerepében - sans fráse - kabinetalakítást nyújtott. A fiatal művészt most közelebb háromszor, három különféle szerepkörben láttuk, s ő mindenütt igazi és nagy sikert ért el. Sokoldalú, intelligens, talentumos színész, ki sokra fogja vinni. Sziklay (Tiborc), T. Halmy Margit (Melinda), Csatár (Simon bán) jók voltak. A többi szereplők is buzgólkodtak.

Fekete vér

Jókai legújabb darabját adták elő az este.

Kritikát írni róla a köteles kegyelet és a nem köteles előítélet egyaránt tiltják.

A dráma mezejére hány óriás poéta tévedt a maga tündérkertjéből, s nem vitt oda semmit, csak emlékezést és szívet.

De ez a szív csak a poétáé, mely annyi részre osztva megindítani nem tud; az emlékezés a poéta rajongó olvasóié, kik hisznek, mert emlékeznek, rajonganak szintén az emlék kedvéért.

A Jókai darabját hálás kegyelettel fogadta a közönség.

Szép, ragyogó világ a poétáé. A nap fényesebb, a föld virágosabb. Az ember nem közönséges, hanem rendkívüli célokért küzd, melyeket megérteni csak ő, a poéta, nem pedig mi, szürke emberek vagyunk hivatva.

A Fekete vér meséje az elnyomatás bús korszakára esik. A nemzet bukásán gyászoló honleány, az összesküvő főúr, a viszonyokkal gyáván megalkuvó szolgalélek, az elnyomott nemzettel titokban rokonszenvező “bezirker”, mind ennek az előttünk már érthetetlen, csodás kornak alakjai. A női angyal-ördög alakot a költő abból a világból hozta le, melyben a cigányasszony is részt vehet a főúri estélyeken; melyben a cigányművész az aranyat csak emlékbe tartja meg.

Elvonulnak előttünk a ragyogó események élethűség látszatával, de mégis csak a mese igazságával.

Az örök igazság győz. A zsarnoki szolga bukik, és ez a bukás olyan borzasztó, olyan rendkívüli, hogy eltagadhatatlan hatását még az “elcserélt gyermek” meséjének sablonos, triviális volta sem rontja le.

Elmondani a mesét felesleges. Ismerjük a regényt és ismerjük - Jókait.

A közönség lelkesedett, tapsolt. A szereplők erejökhöz mérten minden lehetőt megtettek.

Ódry a hazafi főúr szerepében valósággal excellált, sok tapsot kapott.

Székely ambícióval s szép eredménnyel játszotta meg lehetetlen szerepét.

Igen jó volt Tanay, valamint Kiss Irén, Sziklay és Rubos.

A többi szereplők is buzgalommal játszottak.

A kikapós patikárius

Gandillot bohózata felett lehet vitatkozni, lehet rossz ítéletet mondani - de nem nevetni nem lehet. A helyzetkomikumnak olyan zseniális kihasználásán, mint Gandillot darabjában, kell, hogy az ember jól mulasson; annyival inkább, mert az ilyen zsánerű darabok megtekintésére egyenesen avval a céllal megyünk el, hogy kacaghassuk ki magunkat szívünk szerint, mert egypár derült órára mindnyájunknak olyan nagy szüksége van.

Ebből a szempontból a Kikapós patikárius remekül “bevált”.

Komikus alakjai, kik úgy vannak megalkotva, hogy szinte követelik a színésztől a túlzást - megérdemlik a népszerűséget.

A tegnapi előadást is szép ház nézte végig. Jól mulatott a darab hellyel-közzel vaskos ötletein, melyeknek még nagyobb élt adni színészeink is elég buzgók voltak.

Egy-egy kivágott anzág, egy-egy kétes értékű rögtönzés, egy-egy bizarr, sőt vad szójáték még minket is megnevettetett, kik már harmadszor néztük végig a darabot.

Az effélékért ilyenkor neheztelni nem lehet. Egy ilyen hangon megírt bohózatnak elvégre is az a célja, hogy a hatás biztos s lehetőleg nagy legyen. Az eszközt pedig sem az író, sem a színészek nem válogatják.

Tanayé a tegnap estének fő érdeme. Hatalmas kedvvel, bravúrosan játszott. Nem tévesztett volna el egy mozdulatot is, hogy a közönséget megnevettesse.

Fenyéri vidéki patikusa oly remekül kidolgozott torz alak volt, melynek minden arcmozdulata vagy szava derültséget csinált. A 4-ik felvonásban percekig tartó derültséget okozott.

Székely, Szentes és Sziklay mindhárman perfekt alakítást mutattak be, s osztoztak az est sikerében.

A női szereplők közül kedves Leonide volt Komjáthyné s igen jó Paturinné Kiss Irén.

A többi szereplők: Bartha, Rubos, Püspöki, Szabó Irma, Cserényi Adél, Fáy Flóra igyekezettel és eredménnyel játszottak. A rendezés is igen sikerült volt.