Bánk Bán

Tegnap ünnepi előadásban láttuk viszont Katona remekművét, melyet egy “újévi allegória-képlet” előzött meg.

Az előadás igyekezett méltó lenni Katona halhatatlan művéhez, s hogy egészen nem volt méltó, részben a szereplőkön, részben pedig a közönségen múlott.

Az esti szép számú közönség nem Bánk bánért, hanem az ünnepért verődött össze, és sokszor hatott zavarólag az előadásra.

Az előadás különben, egypár szereplőnek érintett gyengeségét leszámítva, egészben véve sikerült.

Komjáthy Bánk bánja nem közönséges alakítás. Van benne igazság, hűség és művészet. Mindvégig megkapó, érdekes és sok új vonást mutató alakítását lelkesen tapsolta meg a közönség.

Komjáthyné jó Gertrudis volt. A negyedik felvonás végjelenete után percekig tapsolta a közönség.

Ódry Ottó szerepében minden lehetőt megtett. Egyre azonban figyelmeztetjük. Ottó gyenge jellem, egy eleven báb ugyan, de rajzolásának mégis művészinek kell lenni. Az ő Ottójában több művészi öntudatosságot szerettünk volna látni.

Petur bánt Fenyéri egyik legjobb szerepének tartjuk. Sokoldalú művészünk tegnapi játéka csak igazolta azt, hogy benne erős és igaz művészegyéniséget bírunk.

Tanay Biberach szerepében - sans fráse - kabinetalakítást nyújtott. A fiatal művészt most közelebb háromszor, három különféle szerepkörben láttuk, s ő mindenütt igazi és nagy sikert ért el. Sokoldalú, intelligens, talentumos színész, ki sokra fogja vinni. Sziklay (Tiborc), T. Halmy Margit (Melinda), Csatár (Simon bán) jók voltak. A többi szereplők is buzgólkodtak.

Fekete vér

Jókai legújabb darabját adták elő az este.

Kritikát írni róla a köteles kegyelet és a nem köteles előítélet egyaránt tiltják.

A dráma mezejére hány óriás poéta tévedt a maga tündérkertjéből, s nem vitt oda semmit, csak emlékezést és szívet.

De ez a szív csak a poétáé, mely annyi részre osztva megindítani nem tud; az emlékezés a poéta rajongó olvasóié, kik hisznek, mert emlékeznek, rajonganak szintén az emlék kedvéért.

A Jókai darabját hálás kegyelettel fogadta a közönség.

Szép, ragyogó világ a poétáé. A nap fényesebb, a föld virágosabb. Az ember nem közönséges, hanem rendkívüli célokért küzd, melyeket megérteni csak ő, a poéta, nem pedig mi, szürke emberek vagyunk hivatva.

A Fekete vér meséje az elnyomatás bús korszakára esik. A nemzet bukásán gyászoló honleány, az összesküvő főúr, a viszonyokkal gyáván megalkuvó szolgalélek, az elnyomott nemzettel titokban rokonszenvező “bezirker”, mind ennek az előttünk már érthetetlen, csodás kornak alakjai. A női angyal-ördög alakot a költő abból a világból hozta le, melyben a cigányasszony is részt vehet a főúri estélyeken; melyben a cigányművész az aranyat csak emlékbe tartja meg.

Elvonulnak előttünk a ragyogó események élethűség látszatával, de mégis csak a mese igazságával.

Az örök igazság győz. A zsarnoki szolga bukik, és ez a bukás olyan borzasztó, olyan rendkívüli, hogy eltagadhatatlan hatását még az “elcserélt gyermek” meséjének sablonos, triviális volta sem rontja le.

Elmondani a mesét felesleges. Ismerjük a regényt és ismerjük - Jókait.

A közönség lelkesedett, tapsolt. A szereplők erejökhöz mérten minden lehetőt megtettek.

Ódry a hazafi főúr szerepében valósággal excellált, sok tapsot kapott.

Székely ambícióval s szép eredménnyel játszotta meg lehetetlen szerepét.

Igen jó volt Tanay, valamint Kiss Irén, Sziklay és Rubos.

A többi szereplők is buzgalommal játszottak.

A kikapós patikárius

Gandillot bohózata felett lehet vitatkozni, lehet rossz ítéletet mondani - de nem nevetni nem lehet. A helyzetkomikumnak olyan zseniális kihasználásán, mint Gandillot darabjában, kell, hogy az ember jól mulasson; annyival inkább, mert az ilyen zsánerű darabok megtekintésére egyenesen avval a céllal megyünk el, hogy kacaghassuk ki magunkat szívünk szerint, mert egypár derült órára mindnyájunknak olyan nagy szüksége van.

Ebből a szempontból a Kikapós patikárius remekül “bevált”.

Komikus alakjai, kik úgy vannak megalkotva, hogy szinte követelik a színésztől a túlzást - megérdemlik a népszerűséget.

A tegnapi előadást is szép ház nézte végig. Jól mulatott a darab hellyel-közzel vaskos ötletein, melyeknek még nagyobb élt adni színészeink is elég buzgók voltak.

Egy-egy kivágott anzág, egy-egy kétes értékű rögtönzés, egy-egy bizarr, sőt vad szójáték még minket is megnevettetett, kik már harmadszor néztük végig a darabot.

Az effélékért ilyenkor neheztelni nem lehet. Egy ilyen hangon megírt bohózatnak elvégre is az a célja, hogy a hatás biztos s lehetőleg nagy legyen. Az eszközt pedig sem az író, sem a színészek nem válogatják.

Tanayé a tegnap estének fő érdeme. Hatalmas kedvvel, bravúrosan játszott. Nem tévesztett volna el egy mozdulatot is, hogy a közönséget megnevettesse.

Fenyéri vidéki patikusa oly remekül kidolgozott torz alak volt, melynek minden arcmozdulata vagy szava derültséget csinált. A 4-ik felvonásban percekig tartó derültséget okozott.

Székely, Szentes és Sziklay mindhárman perfekt alakítást mutattak be, s osztoztak az est sikerében.

A női szereplők közül kedves Leonide volt Komjáthyné s igen jó Paturinné Kiss Irén.

A többi szereplők: Bartha, Rubos, Püspöki, Szabó Irma, Cserényi Adél, Fáy Flóra igyekezettel és eredménnyel játszottak. A rendezés is igen sikerült volt.

A jégről és egyébről

Jól imádkozhattak a jég kedvelői.

Ez az egyedüli sport, amire jó idő jár. Aztán milyen sport! Én magam is el vagyok ragadtatva, ha a korcsolyapályára gondolok, pedig én úgy érzem magam a jégen, mint a kacsamamává előléptetett kotló, ha anyai buzgalmában az apró kacsák után ugrik a vízzel telt árokba.

A hasonlat talán meglepően közönséges, de szolgáljon mentségemül az, hogy a hasonlatnak olyannak kell lenni, hogy az mindenkit meglepjen. Ezt nevezik aztán a kritikusok meglepő fordulatnak.

Ezek a meglepő fordulatok - hogy az elmondottak közötti összefüggés meglegyen - most nemcsak szellemes írók művében, de a jégen is előfordulnak.

Ezek a meglepő fordulatok a jégszezon apró kellemetességei.

Egy kisleányról van szó, aki szerelmes. Ebben még nincs semmi meglepő. De most jön a fordulat. A kisleánynak még nincs bemutatva az ideál. Sokáig törte kis fejét, hogy kisüsse a módot a megismerkedésre.

Jó barátok mindig akadnak egy-egy érdekes szívviszony szövésére segédkezet nyújtani - a kisleánynak is volt egy hű apródja, aki az ideált fel-felvilágosította az ügy mibenállásáról.

A kis apród vitte el aztán a szép szőke leány izenetét: Járjon ki Adonisz úr a jégre, hisz nincs ennél kedvesebb sport széles e világon.

Adonisz úr az üzenet vétele után mérgesen rágta volna csinos bajuszát, ha véletlenül bajusza lett volna. De Adonisz úrnak nincsen bajusza. Lehetne neki, hiszen tartalékos póttartalékos, de Adonisz úr véletlenül színész.

Szóval Adonisz úr mérges lett nagyon.

Miért?

Most jön a meglepő fordulat.

Adonisz úr soha még életében nem korcsolyázott, s nem utál semmit annyira, mint a jeget (no meg a vizet!).

Mit csináljon most már Adonisz úr?

Aki őt e dilemmából kiszabadítja s elfogadható tanácsot ad neki, annak megígéri, hogy be fogja mutatni a szép szőke leánynak, mihelyt ő meg fogja ismerni.

Fel tehát a pályázatra! A jutalom elég szép, ha tekintetbe vesszük, hogy a kisleány veszedelmesen csinos, és nem túlságosan állandó a szerelemben.

*

A jégszezon sem túlságosan követelő. Megtűr másféle időtöltéseket is. Legközelebb is három hatalmas mulatság zajlott le.

Ez elég kellemes dolog ugyan, de egy ember rémítően fél a farsangtól.

Ki ez a titokzatos egyén?

Hát kérem - a báltudósító.

Nincs a teremtésben vesztes, csak ő.

Olyik este négy helyre is el kell szaladni.

Körüljár a teremben, névsort keres, beszámol a “kitűnően sikerült” mulatságról, melynek örömeiből neki jutott legkevesebb.

Amennyiben már benne vagyok az ordináré hasonlatokban - én nagyon sok hasonlatosságot látok a báltudósító és a muszájból táncoló medve úr között.

Avval a különbséggel, hogy a táncoló mackó egy kis aprópénzt is kap, de a báltudósító mentül kevesebbet.

Hjha! nem valami jó dolog Debrecenben lapkiadónak sem lenni!

*

A jégszezon egyik legérdekesebb híre egy fiatal színész házassága.

Az eljegyzés csak négy hét múlva lett ismertté jó barátai előtt.

Nagyon titokban tartotta.

- Hát eltemeted magad? - kérdi tőle igaz részvéttel egyik jó barátja.

- Nem annyira magamat akarom eltemetni - válaszol az ifjú Rómeó, ki csak a színpadon játszik ideális szerelmest -, mint inkább a leendő feleségem hozományát.

Ilyen dolog az a házasság, még a Rómeóknál is.