színpadi diszkréció

Egy nagyon szellemes, néha-néha pikantériákban utazó francia író szellemesen és ügyesen jelöli meg egy szóval azt, ami a nőt kívánatosabbá, misztikusabbá teszi: - a fátyolt. A fátyol ez az irigy, látni alig engedő, vékonyka lepel, mely alkalmat, szabadságot ad a sejtéshez, szárnyat a fantázia repüléséhez - ez a fátyol nagy szerepet játszik abban a hatásban, melyet a női bájok a férfira gyakorolnak. A modern szimbolizmus idejében mondjuk ki, hogy ez a fátyol nem más, mint az a köteles diszkréció, melyet jó ízlésű nő bárhol köteles megőrizni, amely diszkréció nélkül elvégre is - hogy nyíltan beszéljünk - a legkarcsúbb bokácskák is elvesztik érdekességüket. A nő a színpadon is tartozik nő lenni. S a nő, csakis akkor művésznő, ha a színpadon elfelejteti saját egyéniségét, s életet lehel szerepébe. De ha a “kaméliás hölgy” szerepében saját előnyeinek mutogatásával el akarja szegény Margit gyötrődő lényét feledtetni, mindennek nevezhető, csak művésznőnek nem, s intenciója minden, csak nem művészi. Ismerjük a színpad alakjainak természetes viszonyát a hallgatósághoz. - Tudjuk, bár restelljük hangoztatni, hogy a mi társadalmunk ítélete, véleménye még mindig rabja a régi, korlátolt felfogásnak, ha színészetről, színésznőkről esik szó. Nincs tehát elhibázottabb lépés, mint annak a bizonyos fátyolnak meg-meglengetésével tápot adni a régi, legtöbb esetben alaptalan elfogultságnak. Elvégre egy művésznő népszerűségének csak egy eszköze lehet: az igazi művészet. És hogy a sok igazsághoz végül még egyet csatoljak: Semmitől se óvakodjék egy művész vagy művésznő jobban, mint hogy közönség legyen.

bohémiából

Szerelmes lett a kompánia egyik legvígabb tagja. - Rendes, józan életű nyárspolgárok között nem lett volna ez nagy baj, de mit csináljon Bohémia egy szerelmes emberrel, aki a legduha-jabb murik alkalmával is szerelmes verseken töri a fejét. - Ezen segíteni kellett. - Béla barátunkhoz fordultunk tanácsért, neki ugyanis az volt a rögeszméje, hogy ötletei vannak. - Béla kész volt a maga tanácsával: Küldjünk egy deputációt az imádott leányhoz, s kérjük fel alázatosan, hogy kegyeskedjék a Pista fiút teljesen negligálni, gyöngéd kézszorításait vissza nem adni, a második négyest vele többé nem táncolni. Bélát összeszidtuk, de tanácsát nem fogadtuk el. - Ahelyett írtunk egy levelet a kisleánynak, mely szólott a következően. “Igen tisztelt kisasszony. Lovagias kötelességünknek tartjuk kegyeddel tudatni, hogy B. Pista tegnap este boros asztalnál olyan nyilatkozatot tett, hogy neki sikerült kegyedet - bocsánat, de így mondta - elbolondítani. - Kötelességünknek tartottuk stb.” A csel sikerült - Pista még egypár napig öngyilkosjelöltösködött, de nemsokára velünk dalolta a nótát: “Nem házasodom meg soha!” Akkoriban, mikor az alábbi eset történt, Bohémia még ifjú birodalom volt, mi pedig az érettségi vizsga előtt állottunk. Érettségünknek előzetesen világos jelt adandó, minden éjjel nagyot züllöttünk a Délczeg mama csárdájában, ahol a legszebb csapos leány volt az egész városban. - A kisleány - ő tudja miért - megharagudott reánk, s vagy négyünket egy névtelen levélben feljelentett az igazgatónál, aki az osztálytanárt szigorú vizsgálatra utasította. - Jöjjenek ma délben a lakásomra, akik a feljelentett vétségben bűnösnek érzik magukat - szólott szigorúan az osztályt vezető tanár. Tizennyolcan voltunk az osztályban, s délben 17-en tettünk látogatást a meglepetésében majd elájuló tanárnál. - Hát a 18-ik hol van? - kérdi végre a diákerkölcsök szigorú őre. - Bocsánatot kér, hogy nem jöhet el, rosszul lett szegény - válaszolt 17 ember, aki egytől egyig találva érezte magát. * A kompánia egyik tagja jogász korában négy napi száraz kenyér koszt után abban a szerencsében részesült, hogy zsúrra lett meghíva. Mikor az uzsonnára terített asztalhoz akarták ültetni, eszébe jutott, hogy illő lenne egy kissé szerénykedni. - Hát mért nem akar enni? - kérdi tőle valaki. - Igazán én nem szoktam - vágja ki őszinte szerénységgel. * Elgondolkozom néha, hogy ennek az excentrikus bohéméletnek számtalan impressziója, eseménye hogy el lesz felejtve, ha mindannyian átváltozunk szürke, hétköznapi nyárs¬pol-gárokká. De átváltozunk-e?… …Egy aranyos kedélyű bohém emberrel beszélgettem a múltkor, aki - megsúgom, ha agyonüt is - elmúlt 40 éves. - Erről az átváltozásról beszélgettünk. - Miért változzam meg ilyen hamar - szólott egész meggyőződéssel -, hiszen fiatal vagyok még arra. És ez a mondás úgy megvigasztalt, mert hiszen mi örökre fiatalok maradunk.

újságcikkek - ötletek

Ha a modern irodalmi irányzat hívei úgy írnak, ahogy éreznek, akkor nemcsak a kritikusoknak van velök sok dolguk, hanem az - orvosoknak is.
*
Az emberek jobb néven veszik a lenéző büszkeséget az alamizsnát kérő alázatosságnál.
*
A legerényesebb asszonynál sem vált annyira természetté az erény, hogy néha önmaga ne csudálkozzék azon, hogy ő milyen becsületes.
*
A csúnya nőnek sok barátnője, a szép nőnek - sok barátja van.
*
Viruló fiatal nők az emancipációért harcolnak; “a nő szerelemre van teremtve!” - mondja a 30 éves aggszűz.
*
Van olyan nő is, ki a légyotton nem attól fél, hogy a férje lepi meg, hanem hogy a kedvese.
*
Milyen jó a gyermekeknek! Nekik mégiscsak szabad igazat mondani.

újságcikkek - bohémiából

Valami négy éve történt, hogy egypár jókedvű diákgyerek a bérces Erdély egyik végvárában egy hatalmas birodalmat alkotott, melynek állandó területe nincs, csak népessége egy és ugyanaz. Az államalkotók eredetét nem fedi olyan sűrű homály, mint Romulus és Remusét. Arany kedélyű, cigány vérű, gondtalan, zseniális gyerekek voltak ők, kik az élet keserű labdacsait minden kifogás nélkül beszedni képesek voltak, kik jobban szerették a mámort, a fojtó valamit, a szépet a hasznosnál, a bort a víznél. Ezek a tulajdonságok tették őket állam-alkotókká, ezeknek köszönheti “Bohémia”, hogy ő nemcsak Csehország, hanem a jókedv és könnyű vér aranyos tanyája. Bohémia is tartott országgyűlést; sőt, mint szertelenül alkotmányos állam, nagyon is sürjen. A “Délczeg mama” csárdájában sokszor verte fel az éj csendjét a birodalom hangos nótázása, vidám kacagása, felhangzottak a lét nagy kérdései: Mért piros a liba orra, Holott sohse’ mártja borba? Vagy megérlelődött a nagy elhatározás: Nem, nem, nem, Nem, nem, nem, Nem megyünk mi innen el! Hogy is szerette őket háznagynőjük: jó Délczeg mama. Mikor az utolsó országgyűlésen a tagok ki akarták tőle váltani becsapott óráik és gyűrűiket, hogy kérte őket: hagyják nála emlékbe, mit szegény gyerekek a mérhetetlen szeretet feletti meghatottságukban meg is cselekedtek. * Aztán jött a tagok szétválása, ami még azonban nem jelentette megsemmisülését. Búcsúztak egymástól szegény gyerekek. Igazán érzékeny búcsú volt. - Fiúk! csak egyet ígérjetek meg - hangzott mindegyik búcsú szava -, hogy szeretni fogjátok a virágokat, s rossz emberek nem fogtok lenni, s hogy a szeretett virágok között legkedvencebb, legszeretettebb a borvirág lesz! * Mert babér nemigen termett Bohémia számára. Pedig mindnyájuknak volt művészi ambíciója. Az egyik komponált, de egyszer egyik valzeréről kiderült, hogy az a Rákóczi-induló agyonnyomorítása. Egy másik festői babérokra vágyott. Egyik festménye csendélet volt: 3 drb. krumplival és 2 káposztafejjel. A szerencsétlen ezt az első és utolsó művét kint hagyta az udvaron száradni, s széttépte egy, a festmény hűsége által megvesztegetett malac. Verseket írt a harmadik. Meg lehet vallani, hogy én voltam az, ez emlékező sorok bánatos írója. És hogy jártam! Szerencsétlenül! A verset, amit írtam, 3 évvel megírta előttem egy másik poéta. * De a vidám kedély a távolban is összetartja Bohémia lakóit. Talán lesz még alkalmam elmondani egypár esetet, melyek - bizarr voltuk dacára - csak azt bizonyítják, hogy Bohémia még mindig hű dicső múltjához, féltett szép céljához. És ha babér nem jut sem tagjai fejére, sem levesökbe, a virágot még mindig szeretik.